Ugrás a tartalomra

20 éves lett az MFTK Egyesület

Az egyesület 2006 májusában alakult 47 taggal — a kerek évfordulót 2026. május 8-án, a tisztújító közgyűléssel együtt ünnepeltük. Az elmúlt két évtizedről videós összeállítás készült.

2026. 09. 18. 1 perc olvasás

Az MFTK Egyesület 2006 májusában alakult meg, 47 taggal. Az alapítók fontosnak érezték, hogy létrehozzanak egy olyan szerveződést, amely segíti a munkájukat — az idő pedig bebizonyította, hogy volt létjogosultsága az akkori döntésüknek: 2026 májusában immár 20 éve működik és segíti a munkavédelemben, tűzvédelemben, környezetvédelemben és foglalkozás-egészségügyben tevékenykedő tagokat.

A kerek évfordulót 2026. május 8-án, a tisztújító közgyűléssel együtt ünnepeltük, a györkönyi Pincehegyen. Jó volt látni a megjelent alapítótagokon ma is azt a lelkesedést, ami 20 évvel ezelőtt lendületet adott az egyesületnek. A munkájukat egy emléklappal és egy üveg borral köszöntük meg; azoknak is, akik nem tudtak részt venni a programon.

Taglétszámunk pár éven belül meghaladta a száz főt. Az elmúlt két évtized konferenciáiról, üzemlátogatásairól és szakmai útjairól az alábbi összeállítás ad ízelítőt.

„20 éves lett az MFTK Egyesület, csatlakozz hozzánk!" — az egyesület évei képekben, mintegy hat percben.

Az évfordulóhoz kapcsolódó szakmai útról — a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóról, Grábócról és a többi állomásról — a részletes beszámoló olvasható.